Hazudnék, ha azt mondanám nem volt jó újra látni anyut 13 év után. Csupán halovány emlékeim vannak róla, ahogy esténként mesél nekem. De most ugyanúgy nézett ki mint régen.Hosszú,barna haját lebegtette a lágy szellő és mélybarna szem engem figyelt. Tekintetében azt a rég hiányolt törődést,mérhetetlen szeretet láttam.Csak annyit tudtam mondani:-Hiányzol anyu!
-Tudom angyalom!
A könnyek elszorították a torkomat és én csak rohantam anyám felé vigaszra várva.
-Úgy hiányzol!-tört ki belőlem-miért hagytál magamra?Olyan egyedül vagyok.-zokogtam.
-Csssss...-csitított lágy,dallamos hangján.
De én csak zokogtam a karjában,13 év fájdalma tört ki belőlem.Nem tudtam meddig tartott míg újra megszólaltam.
-Olyan nehéz nélküled-szipogtam.
-Tudom,de nem vagy egyedül.Láttam,hogy új családhoz kerültél és ez jó. Az az ember szeret és próbál veled kapcsolatba kerülni,de te nem engeded.
-Honnan tudod?-néztem rá furcsán.
A mosolya olyan volt nekem mint a napfény.
-Mindent tudok ami veled történt és történik.Attól,hogy te nem láttál én mindig ott voltam melletted, és ott vagyok most is.Ha bármi bánt és nem tudod kihez fordulj,gondolj rám.
Anyám hangja hirtelen távolodni kezdett.Megrémített, még nem akartam elengedni.
-Anyu,várj!
-Gondolj rám-suttogta halkabban és halkabban míg végül eltűnt és én felébredtem.
Furcsán éreztem magam,anyu viszontlátásának hatása nagyobb volt,mint gondoltam.Ábrándozásomból kopogás rántott ki.
-Jó reggelt-köszöntött vidáman Dan - gyere le reggelizni,aztán siess a suliba mert elkésel.
Kimásztam az ágyból és elindultam a fürdőszoba felé.Anyámra gondolva megadtam Dan-nek azt az építőkövet amire alapozhat.Az ajtóban megálltam mellette,és csak annyit tudtam mondani:-Jó reggelt.-aztán elfutottam.
A szokásos reggeli menetrend után indultam a konyha felé. Sebastian a szokott helyén ült és piritóst evett,megsimogattam a fejét, majd Ana-ra néztem. Mint mindig, mosolyogva nézett vissza rám.''Kezet fogtunk'' üdvözlés képen és leültem a helyemre.
Reggeli után elindultam a suliba.A bejárattól nem messze,megbotlottam és elestem-TIPIKUS-gondoltam. Mielőtt bárki meglátott volna felálltam és tovább mentem.Csak pár lépést tettem meg,mikor valaki utánam szólt.
-Hé! Állj már meg! Hé!
Megfordultam és egy fiúval találtam szemben magam.
-Szia.Oh,te vagy az új osztálytársunk igaz? Adam vagyok, Adam Hambton -mosolygott rám-Mi a neved?
-Emma Burckli-irtam a füztembe.
-Szóval Emma,ezt elejtetted.-mutatott fel egy karkötőt.
Ezer közül is felismerném ezt a darabot.Ez anyué volt,nemrég kaptam a szülinapomra.Könny szökött a szemembe,ez az egyetlen ami nálam van anyu dolgai közül,olyan mintha mindig velem lenne,nem is tudom mit tennék ha elvesziteném.
-Miért sirsz? Mi a baj?
-Semmi - intettem - Köszönöm - irtam és rámosolyogtam.
-Nincs mit-mosolygott vissza rám.
Együtt léptünk be az osztályba,mindenki felénk nézett.Ha jól emlékszem Cindy és Candy a lányok neve,rohantak oda,majd rávetették magukat Adam-re.
-Szia Adam!-nyávogták egyszerre
-Sziasztok lányok.
-Ki az új barátod?-kérdezte Cindy,majd végigmért tetőtől talpig és boldogan nyugtázta,hogy nem jelentek veszélyt.
-A neve Emma és az osztálytársunk - válaszolta Adam.
Mikor hazamente,bekaptam pár falatot és felmentem a szobámba megirni a leckét.A matekkal szenvedtem,mikor valaki kopogott.Az ajtó kinyilt...és Sebastian lépett be a szobámba.
-Szia-mondta és leült az ágyamra
-Szia-intettem meglepetten
-Miért nem beszélsz? A papa szerint azért,mert hiányzik neked az anyukád.Igaz?
-"Igen"-bólintottam
-Nekem is hiányzik a mama és Anának is. A papa nem mutatja de neki is nagyon hiányzik.- könny szökött a szemembe,mert tudtam min mennek keresztül,én is ezt élem át nap mint nap- Amióta a mama elment Ana minden este nagyon sir és a papa is nagyon más lett.
Leültem mellé az ágyra és átöleltem.Később Dan hivta,ezért felált és kiment.Én még percekig ültem az ágyon és Sebastian szavai csengtek a fülemben.
Befejeztem a tanulást,majd leültem olvasni.Nem sok cuccom volt amit magammal hoztam,de volt pár könyvem amiket még Elizabeth nővértől kaptam.Gyorsan elszaladt az idő,igy észre se vettem milyen késő is van.Már épp elaludtam volna,mikor Ana sirni kezdett,átmentem hozzá és olvastam neki egy kicsit,hogy megnyugodjon.Nem sok idő telt el és elaludt,visszamentem aszobámba és én is megpróbáltam aludni pár órát.
2014. december 26., péntek
2014. szeptember 1., hétfő
Coming Soon
Hosszú kihagyás után új helyen, új külsővel térünk vissza Emma életébe.Új kalandok, olyan érzések várnak még rá, amiket még nem tapasztalt, aki most cseppent bele egy számára ismeretlen világ közepében. Vajon fel tudja dolgozni,vagy túl sok lesz neki és feladja?
Tartsatok velem és minden kérdésre választ kaptok! :)
Tartsatok velem és minden kérdésre választ kaptok! :)
2.fejezet
Egyedül ültem a szobámban és arra gondoltam milyen lehet normálisnak
lenni,amikor Elizabeth nővér aki gyerekkorom óta tanít és nevel,belépett
a szobámba.
-Egy család,pontosabban egy apuka jött érted,hogy hazavigyen.
Értetlen tekintetemet látva hozzátette:
-Már régebben érdeklődtek utánad,de csak most sikerült elintézni a papírokat.
Még mindig döbbenten ültem az ágyamon,amikor mosolyogva rám szólt:
-Emma!Igyekezz!Csomagolj össze és gyere le a földszintre ott várunk rád.
Ezzel kiment.
Kissé zavartan összepakoltam,miközben az járt az eszemben, hogy kinek kell egy olyan gyerek aki nem szól egy árva szót sem.Amikor leértem már mindenki izgatottan várt rám.Egy 30-as évei végén járó férfi lépett ki a nővérek és kezet nyújtott nekem,majd így üdvözölt:
-Szia,a nevem Dan Burckli. Örülök,hogy személyesen is megismerhetlek.
Tudom,hogy illetlenség mégsem viszonoztam a felém tett gesztust és nem is köszöntem.A tekintetem nevelőm rémült arcára tévedt,így egy apró bólintással köszöntöttem a NEVELŐAPÁMAT?!
Síri csendben vonultunk ki a kocsihoz. Dan félve nyúlt az apró bőröndömért,én amilyen óvatosan csak tudtam elengedtem és átadtam neki.
Amikor elindultunk jutott eszembe,hogy még sosem hagytam el az árvaház falait.
Egy órás,kínos csenddel teli autókázás után,megérkeztünk a házhoz,az új ,,otthonomhoz˝.Amikor beértünk a házba,kicsit rémisztő látvány fogadott.A játékok,a ruhák és minden ami csak mozdítható,a földön hevert. Dan egy bosszús sóhajjal nyugtázta a felfordulást,míg és arra gondoltam,hogy egy tornádó vonult keresztül a házon.Az én szobám az emeleten volt.A hófehér ajtón csak annyi állt: EMMA
Amikor beléptem elállt a lélegzetem.Amit a nővér mondott most értelmet nyert.a szobám kifestve,berendezve várt rám.A falak krém színűek,a bútorok javarészt fehérek.Az ágyon pedig egy gyönyörű fehér kötött takaró volt.El is fejeltettem,hogy Dan még mindig az ajtóban áll.
-Csak nyugodtan járkálj,ismerkedj.A kicsikkel mi már vacsoráztunk,de a konyhában megtalálsz mindent ha megéhezel.Nem is zavarlak tovább.
Letette a cuccom és kiment.Csak mikor már vagy öt perce álltam a szoba közepén,esett le,hogy mi történt velem.Este kilenckor lesétáltam a lépcsőn és bementem a konyhába.Kinyitottam a hűtőt,összedobtam magamnak egy kis ennivalót és felmentem a szobámba.Tíz körül szinte elnyomott az álom.Összezavarodottan zuhantam egy álomtalan alvásba.
-Egy család,pontosabban egy apuka jött érted,hogy hazavigyen.
Értetlen tekintetemet látva hozzátette:
-Már régebben érdeklődtek utánad,de csak most sikerült elintézni a papírokat.
Még mindig döbbenten ültem az ágyamon,amikor mosolyogva rám szólt:
-Emma!Igyekezz!Csomagolj össze és gyere le a földszintre ott várunk rád.
Ezzel kiment.
Kissé zavartan összepakoltam,miközben az járt az eszemben, hogy kinek kell egy olyan gyerek aki nem szól egy árva szót sem.Amikor leértem már mindenki izgatottan várt rám.Egy 30-as évei végén járó férfi lépett ki a nővérek és kezet nyújtott nekem,majd így üdvözölt:
-Szia,a nevem Dan Burckli. Örülök,hogy személyesen is megismerhetlek.
Tudom,hogy illetlenség mégsem viszonoztam a felém tett gesztust és nem is köszöntem.A tekintetem nevelőm rémült arcára tévedt,így egy apró bólintással köszöntöttem a NEVELŐAPÁMAT?!
Síri csendben vonultunk ki a kocsihoz. Dan félve nyúlt az apró bőröndömért,én amilyen óvatosan csak tudtam elengedtem és átadtam neki.
Amikor elindultunk jutott eszembe,hogy még sosem hagytam el az árvaház falait.
Egy órás,kínos csenddel teli autókázás után,megérkeztünk a házhoz,az új ,,otthonomhoz˝.Amikor beértünk a házba,kicsit rémisztő látvány fogadott.A játékok,a ruhák és minden ami csak mozdítható,a földön hevert. Dan egy bosszús sóhajjal nyugtázta a felfordulást,míg és arra gondoltam,hogy egy tornádó vonult keresztül a házon.Az én szobám az emeleten volt.A hófehér ajtón csak annyi állt: EMMA
Amikor beléptem elállt a lélegzetem.Amit a nővér mondott most értelmet nyert.a szobám kifestve,berendezve várt rám.A falak krém színűek,a bútorok javarészt fehérek.Az ágyon pedig egy gyönyörű fehér kötött takaró volt.El is fejeltettem,hogy Dan még mindig az ajtóban áll.
-Csak nyugodtan járkálj,ismerkedj.A kicsikkel mi már vacsoráztunk,de a konyhában megtalálsz mindent ha megéhezel.Nem is zavarlak tovább.
Letette a cuccom és kiment.Csak mikor már vagy öt perce álltam a szoba közepén,esett le,hogy mi történt velem.Este kilenckor lesétáltam a lépcsőn és bementem a konyhába.Kinyitottam a hűtőt,összedobtam magamnak egy kis ennivalót és felmentem a szobámba.Tíz körül szinte elnyomott az álom.Összezavarodottan zuhantam egy álomtalan alvásba.
Szereplők
Szereplők
 |
| Emma Burckli |
16 éves,árvaházban született és nevelkedett.Édesanyja halála után ,,megnémult''.
Bővebb információk: a történet folyamán.
Aranyos,visszahúzódó lány,akivel rossz dolgok történtek.
 |
| Adam Hambton |
16 éves,2 gyerekes családban nőtt fel.Nővérét 6 éve gyilkolták meg az utcán.
Bővebb információk:
legjobb barátja:Robin Rosatti
nővére:Thalia Hambton
Kedves,vicces,megértő srác,annak ellenére milyen
veszteség érte.
 |
| Lisa Taylor |
 |
| Robin Rosatti |
Adam legjobb barátja
1.fejezet
Egyedül ültem a szobámban és arra gondoltam milyen lehet normálisnak
lenni,amikor Elizabeth nővér aki gyerekkorom óta tanít és nevel,belépett
a szobámba.
-Egy család,pontosabban egy apuka jött érted,hogy hazavigyen.
Értetlen tekintetemet látva hozzátette:
-Már régebben érdeklődtek utánad,de csak most sikerült elintézni a papírokat.
Még mindig döbbenten ültem az ágyamon,amikor mosolyogva rám szólt:
-Emma!Igyekezz!Csomagolj össze és gyere le a földszintre ott várunk rád.
Ezzel kiment.
Kissé zavartan összepakoltam,miközben az járt az eszemben, hogy kinek kell egy olyan gyerek aki nem szól egy árva szót sem.Amikor leértem már mindenki izgatottan várt rám.Egy 30-as évei végén járó férfi lépett ki a nővérek és kezet nyújtott nekem,majd így üdvözölt:
-Szia,a nevem Dan Burckli. Örülök,hogy személyesen is megismerhetlek.
Tudom,hogy illetlenség mégsem viszonoztam a felém tett gesztust és nem is köszöntem.A tekintetem nevelőm rémült arcára tévedt,így egy apró bólintással köszöntöttem a NEVELŐAPÁMAT?!
Síri csendben vonultunk ki a kocsihoz. Dan félve nyúlt az apró bőröndömért,én amilyen óvatosan csak tudtam elengedtem és átadtam neki.
Amikor elindultunk jutott eszembe,hogy még sosem hagytam el az árvaház falait.
Egy órás,kínos csenddel teli autókázás után,megérkeztünk a házhoz,az új ,,otthonomhoz˝.Amikor beértünk a házba,kicsit rémisztő látvány fogadott.A játékok,a ruhák és minden ami csak mozdítható,a földön hevert. Dan egy bosszús sóhajjal nyugtázta a felfordulást,míg és arra gondoltam,hogy egy tornádó vonult keresztül a házon.Az én szobám az emeleten volt.A hófehér ajtón csak annyi állt: EMMA
Amikor beléptem elállt a lélegzetem.Amit a nővér mondott most értelmet nyert.a szobám kifestve,berendezve várt rám.A falak krém színűek,a bútorok javarészt fehérek.Az ágyon pedig egy gyönyörű fehér kötött takaró volt.El is fejeltettem,hogy Dan még mindig az ajtóban áll.
-Csak nyugodtan járkálj,ismerkedj.A kicsikkel mi már vacsoráztunk,de a konyhában megtalálsz mindent ha megéhezel.Nem is zavarlak tovább.
Letette a cuccom és kiment.Csak mikor már vagy öt perce álltam a szoba közepén,esett le,hogy mi történt velem.Este kilenckor lesétáltam a lépcsőn és bementem a konyhába.Kinyitottam a hűtőt,összedobtam magamnak egy kis ennivalót és felmentem a szobámba.Tíz körül szinte elnyomott az álom.Összezavarodottan zuhantam egy álomtalan alvásba.
-Egy család,pontosabban egy apuka jött érted,hogy hazavigyen.
Értetlen tekintetemet látva hozzátette:
-Már régebben érdeklődtek utánad,de csak most sikerült elintézni a papírokat.
Még mindig döbbenten ültem az ágyamon,amikor mosolyogva rám szólt:
-Emma!Igyekezz!Csomagolj össze és gyere le a földszintre ott várunk rád.
Ezzel kiment.
Kissé zavartan összepakoltam,miközben az járt az eszemben, hogy kinek kell egy olyan gyerek aki nem szól egy árva szót sem.Amikor leértem már mindenki izgatottan várt rám.Egy 30-as évei végén járó férfi lépett ki a nővérek és kezet nyújtott nekem,majd így üdvözölt:
-Szia,a nevem Dan Burckli. Örülök,hogy személyesen is megismerhetlek.
Tudom,hogy illetlenség mégsem viszonoztam a felém tett gesztust és nem is köszöntem.A tekintetem nevelőm rémült arcára tévedt,így egy apró bólintással köszöntöttem a NEVELŐAPÁMAT?!
Síri csendben vonultunk ki a kocsihoz. Dan félve nyúlt az apró bőröndömért,én amilyen óvatosan csak tudtam elengedtem és átadtam neki.
Amikor elindultunk jutott eszembe,hogy még sosem hagytam el az árvaház falait.
Egy órás,kínos csenddel teli autókázás után,megérkeztünk a házhoz,az új ,,otthonomhoz˝.Amikor beértünk a házba,kicsit rémisztő látvány fogadott.A játékok,a ruhák és minden ami csak mozdítható,a földön hevert. Dan egy bosszús sóhajjal nyugtázta a felfordulást,míg és arra gondoltam,hogy egy tornádó vonult keresztül a házon.Az én szobám az emeleten volt.A hófehér ajtón csak annyi állt: EMMA
Amikor beléptem elállt a lélegzetem.Amit a nővér mondott most értelmet nyert.a szobám kifestve,berendezve várt rám.A falak krém színűek,a bútorok javarészt fehérek.Az ágyon pedig egy gyönyörű fehér kötött takaró volt.El is fejeltettem,hogy Dan még mindig az ajtóban áll.
-Csak nyugodtan járkálj,ismerkedj.A kicsikkel mi már vacsoráztunk,de a konyhában megtalálsz mindent ha megéhezel.Nem is zavarlak tovább.
Letette a cuccom és kiment.Csak mikor már vagy öt perce álltam a szoba közepén,esett le,hogy mi történt velem.Este kilenckor lesétáltam a lépcsőn és bementem a konyhába.Kinyitottam a hűtőt,összedobtam magamnak egy kis ennivalót és felmentem a szobámba.Tíz körül szinte elnyomott az álom.Összezavarodottan zuhantam egy álomtalan alvásba.
Előszó
Emma Ming csecsemő kora óta az Áldott asszonyok árvaházban él. 16 évesen
az élete fenekestől felfordul.Egy család látogat az árvaházba és Emma
örökbefogadásáról érdeklődnek. az apát még az sem zavarja,hogy a lány
néma. nem szó szerint, csak nem beszél senkivel,egyedül gondviselőjével
Elizabeth nővérrel. Így indul útnak új emberek,új iskola társaságában.
Hogy mi történik vele,hogy meg fog e szólalni mások előtt is?Olvasd a
blogomat és megtudod. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)